Ceangaii
RomânaEnglishHungarian



Részletek a csángók múltjából

A magyar osztrák határmentén valamint Közel Keleten folytak kutatások nyomokat keresve a csángók eredetét illetően. A csángók beszéde, kiejtése hasonlít a nyugat magyarországi Rába és Repce völgyében, a X-XII-ik században, letelepedett magyar közösség dialektusához. Feltételezhető, hogy ezeket a személyeket katonai feladatokkal küldték Erdély észak-keleti részére, ahonnan átmentek a Kárpátokon, hogy Moldvába letelepedjenek.  Egy magyar kutató szerint a Moldvai románok által beszélt nyelv eltér a csángók többsége által használt dialektustól. A legtöbb kutató hajlamos arra, hogy a csángókat exkluzívé magyaroknak tekintse és, hogy a románul beszélő csángók az asszimiláció áldozatai. Az ilyen elfogult álláspont csak rossz útra vezetheti a kutatásokat, annál is inkább, hogy nagyon kevés adat található a csángók eredetéről. Egy másik forrás, amely táplálja a fentebbiekket, az az egyházközségek nyilvántartása, amelyekbe a magyar katolikus hittérítésre kiküldött papok, megváltoztatták úgy a hívők, mint a román romai katolikusok által lakott helységek és települések nevét. Mivel a katolikus vallás miatt magyaroknak tekinteték őket, 1950-ben újra elkezdődött a Moldvai románok elmagyarosítása. Egyes kétnyelvű helységekben, mint például Pusztina, Leszpezi, Lujzikalagura, magyar nyelvű iskolák jöttek létre, képzet kádereket toboroztak a magyar nyelv tanítására, pontosan kidogozott tanügyi tervvel, és fizették őket a puszta jelenlétért, mert nem volt akit tanítsanak. A meglátogatott falukból számtalanszor elűzték őket a falusiak, mivel évszázadok óta beléjük sulykolódott a magyar igét hirdetők elleni ellenszenv.

llenszenvűket a "menjetek haza, mi románok vagyunk" jelszóval is kimutatván.
Rögtön az 1989-ben bekövetkezett fordulat után a Hargita és Kovászna megyei képviseleti párt vezetői, feltették magukba, hogy a Moldvai katolikus gyerekek köréből Magyarországi tanulmányra csábítanak gyerekeket, akik a maguk során a neo-revizionizmus és a pán-hungarizmus terjesztői legyenek. Később pedig a politikai küldöttségeket elkísérő magyar sajtó képviselőit használták fel a falusiaknak hozott segélyek átadási pillanatának népszerűsítésére. Azoknak a segélyeknek az átadását melyeknek ára a magyar ügyhöz való csatlakozás volt. Ebben az értelemben, jellemző az 1995 április 29-i Klézsai botrány, melyről az országos sajtó széleskörű tudósításokat közölt és mely botrányról az emberi jogokért felelő európai intézmények is tudomást szereztek. A Klézsai botrányt a román csángók és a Sepsiszentgyörgyi székhelyű Moldvai Csángómagyarok Egyesülete közötti feszültség csúcspontjaként értékelték. 

Eredménytelen bizonyultak a moldvai katolikusok körében a vallási és oktatási csábítások, a román nyelvet nem lehetett elűzni, a román nyelv a csángók anyanyelve, egyedüli, amit ismernek amióta a Moldvai tájakra letelepedtek.
Az erdélyi magyarság erőfeszítései mostanság is hiábavaló tevékenységnek bizonyul, mert ezeknek az embereknek sem, nyelvüket sem pedig lelküket nem lehet kicserélni.

"Senki sem adta el lelkét és hazáját" jelenti ki a Bákói romai-katolikus egyházfő.
Dumitru Martinas, a csángók nyelvi eredetéről szóló tanulmány következtetéseit már gyanítani lehet – a csángók erdélyi elmagyarosított románok, akik a székelységben tértek át a katolikus vallásra, és akik a XVIII-ik században vándoroltak Moldvába. A csángók történelmét nem lehet helyesen értelmezni a Székelyföldi románok történelmének kielégítő ismerete nélkül. A csángók történelme nem más, mint egy fájó seb a román történelem lelkén.
E miatt a Bákóban 2006 június 1-2-án a csángókról szóló, kivételes részvétellel és az érdekelt magyar körök által megszervezett nemzetközi konferencia lényegi következtetése szerint Dumitru Martinas és majdnem az egész Moldvai romai-katolikus pap, a volt szekuritáté aktív, bedolgozó tagja volt.  Szóval azok, akik ellenezték a magyar "anyanyelvű" misét. Így hát mivel nem találtak más, Martinas téziseit cáfoló ellenérveket, mint bizonyítandó, hogy a csángók a magyar nemzethez tartóznak, a lejáratásával próbálkoztak...

A románok és magyarok között, a Moldvai katolikusok eredetéről szóló évszázadok óta tartó vita során, a 40-es években az Antonescu kormány döntését követően Petre Ramneteanu doktor professzort küldték a helyszínre, hogy megoldja a titkot. Vérelemzés alapján, a professzor megállapította a megvizsgált lakóság genetikai alapját. Az eredmények azt bizonyították, hogy a csángók vérének biológia összetétele megegyezik a románokéval. A román csángók kivették részüket a haza védelmében is, fellelhetők a Stefan cel Mare seregében vagy az 1877-1878 szabadságharcban hősként elesettek között, a két világháborúban vagy a paraszt felkelők között.

A Moldvai románok katolicizmusra való térítésének, következetes és kitartó célja, hogy ezen közösség a magyar, lengyel, német, osztrák, olasz stb. papság cselédje legyen.  A legtöbb hívő elutasította a katolikus vallást és vele együtt a magyar nyelvet és identitást, ami azt bizonyítja, hogy csak a helybeliek ismerték fel a fenyegető veszélyt. 1225 és 1925 között sok nyugati misszionárius hirdette a katolicizmust, mellékesen megemlítve az előnyöket, amik a magyar nyelv és nemzetiség felvállalásával járnak. A hatóságokkal való konfliktusok elkerülése végett, hatóságok melyek a politikai célt fontosabbnak tartották a keresztények sorsánál, a helybeliek kénytelenek voltak alávetni magukatn misszionárius célnak. Az 1054-es hitszakadás után sok erdélyi, pannóniai, szerbiai, horvát román úgy mint a moldvai románok is, a katolikus vallásnál maradtak. IX György pápa, 1234 november 14-ei keltezésű levelében elégedetlenségét fejezi ki, hogy a kumándi érsekséghez tartózó területeken lakó románok, nem fogadják el az ostyát a magyar papoktól. Megemlíti, hogy inkább a szászokkal vagy erdélyiekkel való asszimilációt választják a magyarosodás helyett.